Reggeli történet

Napos, gyönyörű reggelre ébredtünk!

Ülök az étkezőben, a reggeli kávém, pirítósom bennem van, a hangulatom remek.

Nézek ki a konyha ablakán, a szomszéd csodás ezüstfenyője zárja le a kilátási távolságot. Szeretem az ezüstfenyőt. Ezen, meg mindig történik valami. Hol vadgalambok bohóckodnak a tetején, hol más egyéb szárnyasok landolnak rajta.

Nini megint jön valaki, ez egy szarka! Innen messziről nem látszik a tarka farka, vagy van e a csőrében valami csillogó-villogó. Mert már Rossini is megírta a szarka tolvaj!

De ez a szarka, most nem a lopásra gondolt, meglepetésemre a fenyő csúcságán hintázni kezdett, le-föl ahogy gombóc Artúr tette a mesében.

A fenyő többi ága meg sem rezdült, így egyértelmű volt, hogy a tarka farkú szarka hintázik a fenyőn.

Kísérletem, hogy férjemnek is meg megmutassam sikertelen lett, mert ez a szarka nemcsak tolvaj, hanem huncut is. Amint a férjem odanézet ő abba hagyta a hintázást.

Pár próbálkozás után feladtam, ez a szarka megérezte, hogy figyelem, ezért huss, elrepült.

Így, csak a később a fára telepedő társait tudtam lencsevégre kapni.

 Autóbuszra várva !

Mottó: - Az ember mindent tanul, csak gyermeket nevelni Nem!

            Ezért mindenki úgy rontja el a saját gyermeke nevelését

            Ahogy akarja, vagy ahogy sikerül neki.

                                                               Anya

Várom az autóbuszomat, egyedül vagyok, az előttem elrobogó autókat nézem.

A mellettem lévő padra egy fiatalasszony két iskolatáskát, s a sajátját teszi le, majd leül. Vele jött egy elsős forma kislány is, az ő gyermeke biztos, a lányos iskolatáska rá a bizonyíték. Figyelmem feléjük fordul akaratlanul is szem és fültanúja lehetek az alább leírt  jelenetnek.

- Időnk van az autóbuszig, így az anya kivéve leánykája üzenő füzetét, elolvassa és megbeszélik, hogy szerdán ünneplőbe kell menni, de váltóruhát is vinni kell.

Észreveszem, hogy nem kettő, három gyermeke van, az asszonykának.

 A két fiú, az egyik tán másodikos, a másik még óvodás lehet a járda melletti korlátba csimpaszkodva űzik el a várakozás perceit, közben tornamutatványokat végeznek a korláton.

A kislány, aki anyja körül sertepertél, csacsog - büszkén elénekli anyjának a március 15.-re tanult dalt, édesanyja megdicséri a kedves arcú, elöl foghíjas kislányt. A kisebbik fiú az ovis, feljön a járda mellől és valamit panaszkodik a bátyjára, tán picit megüthette a  nagyfiú  a mind hevesebbé váló „felemás korlát” gyakorlatok folytatása közben, mert a végén a földön landol.

Megszeppenve felugrik a földről s odajön családtagjaihoz.

Az anyja nem állja meg szó nélkül:

-         Holnap ebben a piszkos ruhában fogsz menni az iskolába, s egész nap szégyellheted magad, csak megállás nélkül bosszantasz, még csak nem is köszöntél amikor találkoztunk!

Az anya feláll a padról, tüntetőleg a hátat fordít nagy fiának, akin látszik már az egész esti duzzogás, valamit motyogva a „bajsza alatt” ő is hátat fordít a szülőnek.Jön az autóbuszunk, ők is, én is felszállunk, szem elől veszítem őket, de a gondolataim náluk járnak.

Meglepetésemre egy buszmegállóban szállunk le. Fiatalosan gyorsan mennek előttem. A kislány, az anyja kezébe dugja apró tenyerét, az anya, a másik kezével a „kicsi” kezéért nyúl, a „nagyfiú” meg harmadik kéz híján árván bandukol mellettük.

Szeretnék az anya után kiáltani!-

- Asszonyom, emlékszik még arra az örömre, amikor az elsőszülöttét a világra hozta?- Nem ő akart megszületni, ön és a férje által, az önök szerelméből született erre a világra. Vigyázzon, mert már most kezdi elveszíteni a gyermekét!