Kölcsönvettem, illetve szeretném a nálam nézelődőknek bemutatni:
A holló és a róka
(Negyedik variáció)
Mentovics Éva verse:
A hársfa ágán pihent egy szép holló,
ki nem volt bélpoklos, pazarló, tékozló,
mint öccse, kit anyjuk – óh, hiába kérlelt.
Ő rendszerint nem zabálta fel az ételt,
sose tömte begyét feszesre, degeszre.
Ki gondolta volna; épp ez lesz a veszte?.
Ott bóbiskolt, egy lombos vackorágon,
eszébe se jutott, hogy duplán vacsorázzon.
Nem úgy a rókának, ki titkon kileste,
mily ínyencséget szerzett leendő kliense.
Töprengett, mit tegyen, hogy majd becserkészve
ne éhkoppot nyeljen megint vecsernyére.
Felnőtt, így nincs senki, aki kaját hozna,
gondolta, célba ér, ha a hollót ajnározza,
aki köztudottan rusnya hangú jószág.
Lám, mit tesz az állati mohóság?
Hazugságra készet.
- Holló, jó lesz, ha nótádat mielőbb levéded,
mert egy varjú – tudod, a vetési –
otromba nótáját a tiédre cseréli!
Kár lenne, ha lekoppintaná a dalod!
M’ért hallgatsz, talán azt akarod? –
ráncolta homlokát sunyi, csalfa módon.
- Talán te nem bánod, de hát én aggódom!
Bár… az ő torkából szebben hangzik néhol…
nálad – úgy emlékszem - recsegős a „Cé moll”.
A holló – kiben megérlelődött a bizonyítás vágya,
rázendített rögvest egy szólókantátára.
(Hiába szépítjük, az eszesség szobrát
megmintázni nem róla gondolnánk.)
Ahogy áriázott – jaj, észre se vette,
Séd brie-jét a róka félig már megette.
- Bocsánat, tévedtem! – nyalta száját sandán -
Élveztem a műsort, míg rágódtam a sajtján.
Természetes , hogy e vers megihletett s megpróbáltam képpé tenni, nem is egy hanem két példányban
holló és a róka nyáron-illetve télen:
